Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
17%
Teljes leírás
Bill Bryson, bár maga nem természettudós, hanem író, újságíró, mégis a legnépszerűbb, legfelkészültebb, legsokoldalúbb, nem utolsósorban pedig a legszórakoztatóbb ismeretterjesztők egyike, akinek úti beszámolóit éppúgy imádták az olvasók, mint tudománytörténeti vagy művelődéstörténeti munkáit. Ennek tükrében ajánlható széles körben Bryson emberi testtel foglalkozó műve, amely az adott keretek és lehetőségek között teljességre törekedve igyekszik bemutatni annak felépítését és működését. A szerző esszét idéző stílusban, lendületes mesélőkedvvel tárgyalja az egyes témaköröket, a rengeteg konkrét információ mellett megannyi lazán kapcsolódó érdekességgel - anekdotákkal, kultúr- és tudománytörténeti érdekességekkel, vicces sztorikkal - egészítve ki mondandóját. Az anyagot összesen huszonhárom, egymásra logikusan épülő tematikus fejezetbe szerkesztette. Ezek közül az első általánosságban foglalkozik az ember "felépítésével", majd olyanoknak szentel egy-egy részt, mint a kültakaró, majd "lefelé" haladva az agy, a fej, a száj és a torok, a szív, továbbá a csontváz, az izomrendszer, a légzés, az emésztés, az alvás, a fogamzás és születés, az idegek. Az utolsó három szakaszban esik szó a szervezet megbetegedéséről, a gyógyszeres kezelésekről, és a halálról. A kötetet irodalomjegyzék és mutató zárja. Tizennégy éves kor felett javasolható.

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Bryson, Bill (1951-)

A test

Borító ár
5 990 Ft
Aktuális online ár
4 972 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bryson, Bill (1951-)
ISBN
9789632521282
Egyéb szerzőség
Pécsi Tibor (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2019
Méret
451 o., [16] t. : ill., részben színes ; 24 cm
Kiadó
Akkord
Cikkszám
3001047818
Alcím
útmutató azoknak, akik használják

Darabszám