Szemlélődő, spekulatív és filozofikus magasságokba merészkedő regényében az elismert dán írónő a valóság esetlegességére irányítja olvasói figyelmét, is világossá teszi, hogy ami emberré tesz minket, a valóság alapvetőnek és változtathatatlannak gondolt dimenziói milyen törékeny elegyet alkotva adják ki azt, amit a megélt valóságnak gondolunk. A regény főszereplője ugyanis egy szokványos hétköznap arra ébred, hogy számára felfüggesztődik az idő linearitása: ő maga továbbra is a tér és az idő szövetében létezik, emberként érez és tapasztal, de mindaz, amit november 18-án átél, csak vele történik meg, másnap mindenki elfelejt mindent és újra november 18-a következik. Tara Selter munkája, s ebből adódóan gondolatai is a múlt körül keringenek, mivel férjével, Thomas-val 18. századi könyvek eladására specializálódtak. Az antikvárius házaspár vidéken él, de munkaügyben kénytelenek időnként ellátogatni Párizsba, nagyobb vidéki aukciókra. Tara éppen egy ilyen beszerzőkörúton volt, amikor kihullott az időből. Az érdekesség, hogy szemben a klasszikus időhurokkal dolgozó művekkel, Tara teste változik, az égési sebe lassan begyógyul: vagyis az idő sajátosan az ő esetében is, miközben minden más megállt és beleragadt a hurokba.