Negyed évszázaddal ezelőtt, 1999 tavaszán kezdődött el Jugoszlávia 79 napon át tartó bombázása, melynek következtében új, nemzetközileg elismert országhatárok alakultak ki a puskaporosnak mondott Balkánon. A kilencvenes évek balkáni háborúi óriási megrázkódtatásokat okoztak a délvidéki magyarság életében is, hiszen őslakos magyarságunk háborús körülmények között, immár három újabb országra szakítottan, egymás ellen tűzvonalba kényszerítve, szülőföldjének elhagyására ösztönözve, közelről megismerhette a túlélés legnehezebb változatait. A kilencvenes években a délvidéki magyar irodalom középnemzedéke, a katonai behívóparancsok szelektív alkalmazása elől, szinte teljes egészében Magyarországra menekült. Tari István azok közé a szülőföldjükön maradt délvidéki alkotók közé tartozik, akik az akkori, nyomorúságosnak mondható háborús hátországi körülmények között, a téboly sorozatvetőinél is művészi tevékenységük szolgálatába állították eleven érdeklődésüket, társadalmi érzékenységüket. Tari István jegyzeteinek, valóságfeltáró szépirodalmi megnyilatkozásainak időrendbe állított gyűjteménye – a legújabb balkáni háborúkat szellemileg megalapozó szövegek feltárásával, a kilencvenes évek fontos dokumentumainak közreadásával, a Kárpát-medencében kialakuló magyar kapcsolatok újdonságainak bemutatásával, a bombázás napjairól beszóló naplóval, a délvidéki közélet és önszerveződés nehézségeinek érzékeltetésével – az ezredforduló tragikus sorsú déli magyar valóságának művészi/szociográfiai érzékenységgel megalkotott kordokumentuma.