A szülőföld balsosra miatti fájdalom elemi erővel tör fel Pintér József aggódó soraiból. A Kairosz Kiadó gondozásában megjelent kötet arra vállalkozott, hogy a vajdasági magyarság huszadik századi tragédiáról nyújtson átfogó képet. A szerző hatvan évig kutatott a különböző levéltárakban, valamint felhasználta személyes tapasztalatait, faluja, közössége emlékezetét. Célja, hogy a hegemón szerb narratívával szemben a vajdasági magyarok második világháborús szerepét revízió alá vegye, a források tükrében igazítsa helyre a féligazságokat, hazugságokat. A kötet éppen ezért nem könnyű olvasmány: a feldolgozott téma, valamint az adatgazdag tényanyag elsősorban történészeket és a lokális politikai életben érdekelt szereplőket szólítja meg, de a szerző műve összmagyar szempontból is komoly téttel bír. Pintér József az általános iskolát és az algimnáziumot szülőfalujában, Péterréven járta ki, majd a formálódó jugszláv államban kiemelkedő és folyamatosan fejlesztett szerb nyelvtudása révén tudott később érvényesülni. Precíz munkavégzését munkahelyén, a jugoszláv rendszerben felállított új igazságügyi intézmény archívumában kezdte, itt ismerkedett meg a források feldolgozásával, hogy miként lehet a holt adatokat szóra bírni. A jelen kötet ezt a több mint fél évszázados kutatómunkát összegzi. Könyve első felében Pintér József a Délvidék történetének rövid felvázolása után a nagyszerb hatalmi törekvésekről, a két világháború közti állapotokról beszél. Majd – követve a kronológia által megszabott ívet – a második világháborúra tér rá, s felteszi a kérdést, hogy a magyar csapatok megszállták vagy felszabadították a Vajdaság falvait, városait. A Péterrévei emberveszteség felsorolása adja a soron következő fejezet anyagát, majd a Petőfi brigád történetét ismerteti. Könyve második felében a kisebbségi lét kulturális vetületeit, a magyar iskolák sorsát, a vallás és a nyelv helyzetét ismerteti.