Tatay Sándor először 1992-ben megjelent, már akkor posztumusz műként olvasható könyvének emlékezés-tere a Badacsony, a pannon tájat megtestesítő bazaltoszlopos szőlőhegy, a kialudt vulkánon dúsan termő szőlőskertek tája. A regénynek is mondható hétrészes elbeszélésfüzér már címében létfilozófiát hordoz, hiszen a szüret előre jelzi a szezon végét, és még inkább az élettől búcsúzni készülő író érzéskörét. Tatay Sándor jól tudta, minden szezon befejeződik egyszer, és majd jön a következő; ezt tudva mutatott rá, hogy nem a létező elmúlása a fontos, hanem az elmúlásban megbúvó új létező. A könyv egy derűs, kiegyensúlyozott, idős ember életbölcsességeinek foglalata, mégsem filozofálgatás, hanem színtiszta epika, amelynek csupán a műfaja kérdéses.