Boldog Názáreti Beatrix (Beatrijs van Nazareth) németalföldi ciszterci szerzetősnővér a 13. századi misztikus irodalom jelentős alakja volt. 1216-ban tette le az egyszerű fogadalmat, ekkor küldték Rameia kolostorába könyvmásolást és illusztrálást tanulni. Itt érte – a följegyzések szerint 1217-ben és 1231-ben – két nagy elragadtatás, olyan erejű látomás, amelyekből megértette, hogy Isten kiválasztottja. Traktátusát valószínűleg idősebb korában írta tanítványai és követői számára. A korabeli misztikusok szerint az Istennel való egyesülés emberi nyelven ki sem fejezhető, hiszen Isten anyagtalan, mód nélküli, ezért szerelme, a „minnie” nem érzés, hanem irányultság, erő, amely a lelket szüntelenül önnön eredete felé hajtja. Ez az isteni érintés mélyreható változást indít el a lélekben, átformálja az ember lényegét, a teremtett világhoz való viszonyát. A „minnie” a lelket önmagával akarja egyesíteni, ebben a sodrásban alakul ki az a végtelen vágy, amelynek révén a lélek megszabadul a tér és idő korlátaitól, megszabadul saját valóságától, és csak az égi szerelem formálja. A korabeli misztikusok „minnie”-értelmezését a fordító, Daróczi Anikó a kötet bevezető tanulmányában hosszasan értelmezi a mai olvasó számára. A szent szerelem hét módjában megfogalmazottak nem hét lépcsőfokot jelentenek, mégis van köztük valami szellemi hierarchia, hiszen az első mód a lelki folyamat beindulása, a második-harmadik a lélek munkálkodása, a harmadik-negyedik a vágyakozó lélek, a belső élet leírása, a hatodik-hetedik a szemlélődő, kontemplatív élet rajzolata.