Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
A Sunday Times bestsellerszerzője újabb, immár a nyolcadik Eddie Flynn-regénnyel lepte meg rajongóit. Steve Cavanagh a kortárs amerikai thriller elismert szerzője, mely címre a jelen kötet sem cáfol rá, sőt. A regény kihasználja a műfaji keretek adta lehetőségeket, a feszültséget pedig még a szokásosnál is erőteljesebbre veszi. A szemtanúban ugyanis első ránézésre egy klasszikus gyilkossági ügyet kell hősünknek megoldani, s ebben az esetben még egy szemtanú, valamint a gyilkos fegyver is a nyomozók segítségére siet. De mi van akkor, ha éppen a szemtanú kavar mindent össze, ő áll az események hátterében? Cavanagh regényében a vádlottról azonnal megtudjuk, hogy valójában ártatlan, amit Eddig Flynn-nek és csapatának kellene bizonyítania. Ha van vesztes ügy, akkor ez az, Eddie mégis mindent megtesz, hogy megmentse védencét. Ruby valóban látta a gyilkosságot és hogy hová rejtette a gyilkos a halált okozó fegyvert, azonban még véletlenül sem azt tette, amit ilyenkor az aggódó polgárok tennének. Nem, helyette megkereste a fegyvert és az ártatlan szomszéd lakásában rejtette el, az események elbeszélésekor pedig ellene vallott.

A szemtanú

Cavanagh, Steve (1976-)

Borító ár
6 499 Ft
Kötött ár
5 849 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Cavanagh, Steve (1976-)
ISBN
9789636830663
Egyéb szerzőség
Presér Ágnes (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2025
Egyéb információk
477 o.
Kiadás pontos dátuma
2025.11.13
Kiadó
Álomgyár K.
Cikkszám
3001095657
Alcím
Eddie Flynn-sorozat

Darabszám