Márkus Béla diplomáját 1970-ben szerezte a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-népművelés szakán, majd a Hajdú-bihari Napló kulturális rovatának újságírója lett. Innen került az Alföldhöz olvasószerkesztőként 1975-ben. 1978-tól a folyóirat főszerkesztő-helyettese, majd a rendszerváltást követően 1990 és 1993 között főszerkesztője. Kevesen ismerik nála jobban a huszadik század első és második felének magyar irodalmát, legyen szó a magyarországi szerzőkről és a határon túli, illetve emigráns alkotókról. A neves irodalmár jelen kötetében hangot ad kiábrándultságának: felteszi a nyomasztó kérdést, hogy mégis mi történet a magyar kultúrával, kik és hogyan foglalkoznak a kánonból méltatlan módon kiszorult szerzőkkel, teljes életművekkel, melyeket a feledés homálya fenyeget. A hatalmon lévő kormánypártot éppúgy elmarasztalja hiányos kultúrpolitikájáért, mint a szellemi magasságokba menekülő irodalmárokat, akik nem tudnak vagy nem akarnak szerinte kitekinteni az önként felépített és belakott elefántcsonttornyukból. Márkus a kortárs irodalmi és kulturális szcénát is tetemre hívja, határozottan kijelölve, hogy szerinte milyen felelősséggel járna ma írónak, költőnek, esetleg színházi embernek, színésznek lenni.