Amikor meghallja valaki ezt a kifejezést: „no-dráma”, a következő jelzők társulnak hozzá: érthetetlen, unalmas, szigorú, távol áll az európai kultúrától. Pedig ezek mind nem igazak. Ezzel szemben a „no” könnyen megérthető, rendkívül izgalmas, és az európai kultúrától emberek állhatnak távol, de a „no” nem. A „modern no dráma” műfaji megjelölést Misima Jukiótól, a japán polihisztortól vettem. Ő mai színpadra írt át régi „no” darabokat, én máshonnan közelítettem meg a kérdést. Hagyományos „no” színpadra írtam új történeteket. Nem vettem szigorúan a tánc és zenei előírásokat, viszont figyeltem a témákra, a stílusra. Tehát nem is modern, hanem csupán pongyola? Ezt döntse el ki-ki maga. Egy biztos: aki érdeklődik a japán kultúra és történelem iránt, kellemes olvasmánynak tartja majd Honda Tadakacu és Tojotomi Hidejosi történeteit. A „no” nem nevel. Sokkal inkább szórakoztat, és valamilyen erkölcsi tanulságot von le. Erre kellenek a boszorkányok, kísértetek, szellemek. Azonban a végén mindig ott az ember.