Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Az "örökmozgó" gyermekeknek szánt tematikus sorozatban (Mesék örökmozgónak) újfent Balázs Ágnes, a színésznőből lett meseíró csillogtatja meg a kicsiket megigéző varázserejét. Ebben a részben csupa téli mese kapott helyet. Az első mese címihlető főszereplője Hóbelevanc, a hóember, aki - eltérően "kollégáitól" - nagyon, olykor túlontúl mozgékony. A folytatásban olvashatnak a kicsik a kíváncsi hópehely kalandjairól; arról, hogy Csiga néni hova tudott visszahúzódni a hideg szelek elől; hogy tanulta meg a kishörcsög, miért nem éri meg mohónak lenni; s hogy miként zajlott le az erdei szilveszteri mulatság. A kimondottan nagy mozgásigényű csemeték gyakran hallják, hogy ne ugrándozz mesehallgatás közben, ne kiabálj, ne dobolj, ne trappolj, hanem ülj le szépen, és figyelj csöndben. Éppen nekik szólnak ezek a mulatságos történetek, melyek hallgatása alatt kedvükre ugrálhatnak, tapsolhatnak, szaladgálhatnak, sőt még kiabálhatnak is, persze csak akkor, amikor elhangzanak e feladatokra buzdító, a könyvben más színnel szedett szavak. A jó szívvel ajánlható könyv színes illusztrációi is élményszámba mennek. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Balázs Ágnes (1967-)

A száguldó hóember és más történetek

Borító ár
2 499 Ft
Aktuális online ár
1 874 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Balázs Ágnes (1967-)
ISBN
9789634860594
Egyéb szerzőség
Horváth Ildi (1977-) (ill.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2018
Méret
21 cm
Kiadó
Móra
Cikkszám
3001038490

Darabszám