Vajon lehetséges, hogy minden harmadik másodpercben ráeszméljünk a létezés csodájára? Antonio Silva, a nyolcvannégy éves egykori borbély élete darabjaira hullott, amikor imádott felesége váratlanul meghalt, őt pedig gyermekei a Boldog Kor idősek otthonába költöztették. Az átélt megrázkódtatások nyomán Antonio sztrókot kap, ám amit eleinte végső száműzetésként élt meg, végül különös kalandnak bizonyul, bajtársiasságra és megbékélésre talál az otthon lakói között. Így vagy úgy, mindannyian a diktatúra korszakának túlélői, amelynek emlékei lassanként felfakadnak a hol komikus, hol fölkavaró párbeszédeikben. Antonio csak most, évtizedek múltán érti meg, hogy az elnyomás rendszere, amely a hozzá hasonló, jóravaló kisemberek megalkuvásaiból is épült, miként fosztotta meg őket az összetartozás élményétől, amelyet most az élet váratlan, utolsó adományaként visszakaptak. A portugál szerző ünnepelt regénye gyöngéd humorral és meleg empátiával mesél az öregség kínjairól és derűs pillanatairól, miközben a történelem terhének letételére is buzdít: a múlttal való szembenézéshez soha nincs túl késő. valter hugo mãe (1971, születési nevén Valter Hugo Lemos) a kortárs portugál irodalom egyik legfontosabb és legnépszerűbb alakja. Nemcsak regényíróként, hanem költőként, képzőművészként és zenészként is aktív. Írói hangját tudatfolyamszerű líraiság, mély humanizmus és a perifériára szorult emberek sorsa iránti érzékenység határozza meg. Ars poeticájának részeként első négy regényében szakított a nagy kezdőbetűk és a központozás hagyományos eszközeinek használatával, így kívánva visszaadni a szövegnek azt a szabadságot, amely az élőbeszéd és a gondolkodás természetes folyamatát jellemzi.