Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A Warhammer 40.000 keretcímmel futó sci-fi-fantasy történetfolyam a messzi-távoli jövőbe, a 31. évezredbe kalauzolja el az olvasókat. A sztori alapkonfliktusa az Emberiség Birodalmán uralkodó bölcs, jó és nem mellesleg halhatatlan Császár, és ellene forduló kedvenc fia, a lázadóvá lett Hórusz között bontakozik ki egy brutális belháború és vallási viszály formájában. A kötetben helyet kapott kilenc - egymástól függetlenül is olvasható - elbeszélés abban a periódusban játszódik, amikor már javában zajlanak a csaták. Eddig a helyszín az Isstvan V volt, de úgy tűnik, a folytatás már a Terrán lesz. Az elbeszélések azzal a hét, káoszban és feszültségben telő, intrikával és árulással súlyosbított hét évvel foglalkoznak, amely a két konkrét háborús összecsapás között telt el. A szerzők mindegyike brit; Dan Abnett könyveit a hazai közönség is jól ismeri, de rajta kívül még szerepel a válogatásban John French, Nick Kyme, Graham McNeill, Rob Sanders, James Swallow, Aaron Dembski-Bowden, Gav Thorpe és Chris Wraight egy-egy írása is. A kötet azoknak ajánlható, akik jól ismerik az előzményeket, otthon mozognak a "The Horus Heresy" világában. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

A sötétség kora

Borító ár
4 490 Ft
Aktuális online ár
3 368 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789639940994
Egyéb szerzőség
Dunn, Christian (szerk.);Mile Csaba (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2019
Méret
412 o.
Kiadó
Black Library
Cikkszám
3001045659

Darabszám