Az első kötetes szerző szerint az élet olykor sivatagnak tűnik föl, de az itt-ott nyíló színes virágok útjelzőként nyílnak ki a vándor előtt. Képíró Angéla versvilágában ez a vándor a főszereplő, ugyanis a legtöbb verse személyes hangú vallomás, amelyben az élet végletes elemei keretezik a lírai ego sorsát. Azt írja: „Magányos szirtfok vagyok / a nagyvilág peremén. / Csak karodban vagyok minden - / minden a semmi közepén” (Minden a semmi közepén). A költőnő éles szemmel és érzékeny lélekkel észleli a világ dolgait, a tájat, a természetet, az ünnepeket és a köznapokat, pontosan érzékeli az idő múlását és az emberi viszonyokat, de bármit tapasztal, mindent magára vonatkoztat, minden életmozzanatot a maga élete részének tekint.