Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Bernhard Grzimek, a frankfurti állatkert volt igazgatója fiával, Michaellel - aki szintén biológus volt - az ötvenes évek végén akciót indított a közép-afrikai vadvédelem megerősítésére, miután tudomására jutott, hogy az akkor még gyarmati uralom alatt álló területeken az angolok csökkenteni kívánják a Serengeti Nemzeti Park területét. Saját pénzükön repülőgépet vásároltak, s az ötvenéves tudós is letette a pilótavizsgát, hogy huszonöt éves fiával felváltva vezethesse. Tervük az volt, hogy a levegőből megszámlálják a Serengeti területén élő vadakat és megállapítják évi vándorlásuk útvonalát. Ezzel kívánták bizonyítani állításukat: a rezervátum területének csökkentése kipusztulásra ítélné az ott élő állatokat. Az állatokat elkábították, s színes nyakörvet csatoltak rájuk, így követték őket a levegőből, megszámlálták őket, miközben fotókat, s egy nagyszerű színes filmet készítettek az állatok életéről, mely Oscar-díjat is kapott. Az ifjú Michael Grzimek 1959. január 9-én a Ngorongoro kráter közelében lezuhant és életét vesztette. Az apa fia halála után is folytatta a munkát, a ma már független Tanzániában, s végül megszületett az expedíciót megörökítő és Michael emléke előtt tisztelgő kötet, melyet a világ számos nyelvére lefordítottak, így magyarra is. Az első kiadás (Budapest, Táncsics Kiadó, 1968) óta először olvasható ismét a mű, ezúttal a National Geographic jóvoltából, a korábbi fordítást felülbírálva s néhány újabb fejezetet is tartalmazva, viszont az első kiadáshoz képest sajnos az eredeti fotók nélkül. Beszerzése az általános gyűjtőkörű könyvtárak mindegyikébe ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Grzimek, Bernhard (1909-1987);Grzimek, Michael (1934-1959)

A Serengeti nem halhat meg

Aktuális online ár
1 200 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Grzimek, Bernhard (1909-1987);Grzimek, Michael (1934-1959)
ISBN
9786155105067
Egyéb szerzőség
Sárközy Elga (1931-2012) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2012
Méret
18 cm
Kiadó
Geographia K.
Cikkszám
3000209530
Alcím
367.000 állat hazát keres

Darabszám