Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
21%
Teljes leírás
Két, erdővidéki hősökkel kapcsolatos írás kapott helyet Nagybaczoni Molnár Ferenc - immár második, javított és bővített kiadásban megjelenő - kötetében. Az első az ún. Makk-féle összeesküvés székely szerveződéseit, és ezekben részes későbbi elítélteket mutatja be, egyszerre kitérve az összeesküvés történetére, illetve a Török-Gálffy-ügyben elítéltek későbbi sorsára (huszonkét főt halálra ítéltek, ám tizenkilencük uralkodói kegyelemben részesült, egy részük a kötet borítóján is látható Kuffsteinben töltötte le büntetését). A második írás, Erdővidék szabadságharcosa címmel Száldobosi Borbáth László százados, 1848-49-es huszárkapitány, a köpeci és a kökösi csata hősének életét és pályáját vázolja fel, kitérve származására, családjára, ifjúkorára, 1848-49-es szerepére, az 1852-53-as függetlenségi szerveződésben való részvételére, péterváradi fogságára, szabadulására és a megnyugvás évtizedeire, 1898-ban bekövetkezett haláláig. Mindkét, fekete-fehér illusztrációval kísért írást források szövegei, irodalomjegyzék, helynévmutató és személynévjegyzék zárja. Elsősorban helytörténeti gyűjtemények anyaga. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Nagybaczoni Molnár Ferenc

A remény hősei

Borító ár
3 500 Ft
Aktuális online ár
2 765 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Nagybaczoni Molnár Ferenc
ISBN
9789631255997
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2016
Méret
132 o.
Kiadó
Ordo Equestris
Cikkszám
3001029083

Darabszám