A régi magyar diáknyelv szótára időutazásra invitálja az olvasót, az értékmentés jegyében a korábbi századok, főként a XIX. század diákéletét, az akkori diákság szókincsét tárja elénk. Az első önálló magyar diáknyelvi szótárat Dobos Károly szerkesztette 1898-ban, mintegy 900 címszóval. E mű képezi a jelen szótár alapját, melyben már közel 1900 szó, kifejezés található korabeli helyesírással és magyarázatokkal. Gazdag forrást jelentettek még Barcza József cikkei és a Tanulók Lapja szójegyzékei. A szótár sokszínű szókészlete bizonyítja, hogy a diáknyelv nem specifikusan iskolai nyelv, kiterjed az iskolai tevékenységeken túl a hétköznapi élet tágabb körére, a diákok mindennapi ténykedéseire. A fogalmak feltárását jelentés- és szinonimamutató is segíti. Megtudhatjuk, hogy aki elmarad az órákról, az fugál, magánszünetet tart. A puccmájszter a táblatörölgető, az explorator az élelem- és italszerzési lehetőséget felkutató diák, aki fenszterez, az az ideál ablaka körül sétálgat. A szótár révén a feledés homályából életre keltett diáknyelvi szavak sokszor archaizáló jellegük ellenére is képesek megszólítani századunk emberét, fontos kultúrtörténeti értéket képviselnek. Vasné dr. Tóth Kornélia nyelvész, művelődéstörténész, a nemzeti könyvtár tudományos kutatója, az MTA Könyvtörténeti Munkabizottságának tagja. Kötetei a témában: A sárbogárdi diáknyelv szótára (1990), Magyar diákszótár (1994), Élő diáknyelv. Két város, húsz év tükrében (2010).