A szlovák irodalmár, történész és publicista helytörténeti munkái, valamint vitriolos stílusban megfogalmazott szamizdat szövegei mellett a szlovák történelem kényesebb témáinak szentelte idejét. Ladislav Szalay a prágai tavaszt követően nem vállalhatott kulturális munkát, a sajtóban, a rádióban és a tévében is zárt ajtók fogadták. Felszabadult idejét és energiáit a szlovák múlt kultikus fejezeteinek feltárásának szentelte. Ahogy arról a jelen kötet is tanúskodik, Szalay fontosnak gondolta, hogy a nemzeti múlt, egyáltalán a szlovák állam és a szlovák nép születésének 19. és 20. századi fontosabb állomásait a propagandával szemben, a források által revideálva ábrázolja. Ebben egyrészt a levéltári források, másrészt az élő szemtanúk beszámolói álltak rendelkezésére. A szlovákság a mai napig a magyar állammal szemben határozza meg magát, a 19. század közepétől indult történet lényege az elnyomóval szembeni ellenállás, majd a függetlenség kivívása. Ez a sommás narratíva kevésbé veszi figyelembe a felekezeti, nyelv és politikai paletta összetettségét, a szlovákság szerepét a magyar államiságban a többi nemzetiséggel együtt. Az első rész az 1848-as szabadságharc eseményeit meséli újra. Szalay bemutatja, L’udovit Štúr, Jozef Miroslav Hurban és Michal Miloslav Hodža függetlenségi mozgalmát, sikerességének mítoszát, valamint a szlovákság körében tapasztalt érdektelenséget és ellenséges hozzáállást. A második rész az első világháború idejét, valamint az Osztrák-Magyar Monarchia vereségét nézi meg közelebbről: Eduard Beneš és Tomáš Masaryk szerepét kiemelve, az ő tevékenységüket is revideálva.