„A világ a nyelv, semmi több. Minden elbeszéléssé válik.” Németalföldön járunk, 1648-ban, a kilátástalan harmincéves háborút lezáró vesztfáliai béke évében. A festőtanonc Vermeer tizenhat, barátja, Maarten tizenöt éves. Kettejük közül a rajzoló Maarten a nagy tehetség, de ő nem akar művész lenni. Nem akarja azt a fajta létet, amit csak úgy lát megalapozottnak, ha jól házasodik, és gazdag felesége mellett megengedheti magának a „művészkedést”. Maarten szeretne apja posztóüzletébe belépni, kezdetben posztószállítóként, később posztókereskedőként. A nagy tehetség, Maarten így aztán posztókereskedő lesz, nem a művészetből él, Vermeer pedig festő, aki egy a sok kortárs művész közül. Nem kelt különösebb feltűnést, az aranykor jelesei között sokáig nem említik, csak kétszáz évvel később emelik be a nagyok közé. Életének erről a szakaszáról szinte semmi adat nem maradt fönn, ezért a történetet Süli István teremti meg és építi föl. A vanitas-darabokban a valóság és a képzelet, a látvány és a cselekvés mind elbeszéléssé válik.