Bogdán Mária Emese novellái az élénk mesélőkedv inspirálta falusi anekdoták visszaszorulóban lévő világába vezetik be az olvasókat. Az ízes, színes és különböző elbeszélői szólamokat egyaránt megszólaltató szövegek szórakoztatnak és elgondolkodtatnak, kis pihenőt engednek a napi rohanásba belefáradt olvasóknak. A szerző megkapó részletességgel és ismerős otthonosság közelít választott témáihoz, a novellákban színre vitt falusi világhoz, valamint e miliő egyedi, mással össze nem téveszthető alakjaihoz. A novellák a realista próza jellemzői mellett kihasználják a groteszk és az ironikus humorban rejlő poétikai és dramaturgiai lehetőségeket. A szerző néhány oldalba is képes belesűríteni egy jól eltalált csattanót, érdekes részletet, meglepő, anekdotákat idéző eseményt. A nyitó novellában (A gavallér) például az éttermet vezető középkorú asszony beszéli el, hogy milyen intim kapcsolata alakult ki egy Tuba nevű szegény férfival, aki már jóideje ott tölti ideje jelentős részét. A gavallér annyira odaszokott, hogy már nemcsak ő, de családja is feltűnik, s minden nap belakmároznak az eléjük tett fogásokból. A történet végére derül csak ki, amit azért lehetett sejteni, hogy nem emberekről, hanem galambokról van szó, a csattanóra épülő meglepődés azonban nem gyengül, a történet sokat elárul a szárnyasokat pátyolgató asszony életéről és lelki világáról.