Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Várdy Zoltán könyve egy, de annál fontosabb dolgot szeretne megértetni a vállalkozókkal és mindenkivel, aki most vág bele egy vállalat alapításába. Hiába kiemelkedő a termék, amit piacra szeretnének dobni, s hiába képviseli az éppen elérhető technológia csúcsát, nincs olyan találmány, legyen az kézzel fogható dolog vagy szolgáltatás, ami magát eladja. A technológiai cégek elsősorban mérnök beállítottságú vezető mégis a cégvezetés ezen aspektusát kevésbé szokták fontosnak gondolni. Pedig a jó marketing nélkül nincs jelentős profit. Ha a termék nincs kellően promotálva, nincsenek meg a közösségi médiafelületen elérhető tartalmak, a legritkább esetben lesz sikeres a termék. Lehet hogy kezdetben némi piaci érdeklődést kiválthatnak egy valóban merőben új dologgal, de ez is hosszabb távon stagnáláshoz és végül csődhöz fog vezetni. Röviden: az értékesítést nem lehet túlbecsülni, a marketingen múlik szinte minden. A szerző ezért jól követkető módon alapszabályokat rögzít, segítségükkel azok is megtalálják helyüket a marketingpiacon, akik emiatt kénytelenek lesznek kilépni korábbi komfortzónájukból. A bevezető fejezetet követően éppen ezt a szemléletmódot szeretné megismertetni olvasóival, mondván, „az értékesítés fáj – de csak egy ideig”. A könyv második részében különböző stratégiákat vázol fel a szerző.

A növekedés kódja - Értékesíts úgy, mint a legsikeresebb vállalkozók

Várdy Zoltán

Borító ár
6 999 Ft
Kötött ár
6 299 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Várdy Zoltán
ISBN
9789636092092
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2026
Egyéb információk
254 o.
Kiadás pontos dátuma
2026.03.08
Kiadó
Partvonal
Cikkszám
3001099238
Alcím
értékesíts úgy, mint a legsikeresebb vállalkozók

Darabszám