Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Vietnámi háború alatt általában az amerikai katonai részvétellel lezajlott évekre tekintünk, pedig a második indokínai háború túlmutatott az 1965 és 1973 közé eső eseményeken. Mégis ezt a nyolc évet szereti mind a történettudomány, mind az irodalom kiemelni. Elterjedt emellett az a vélekedés, miszerint a vietnámi háborúban nem vettek részt nők. Ezt cáfolja tételesen a jelen kötet szerzője, aki már évekkel korábban úgy döntött, hogy szeretne egy informatív, mégis olvasmányos regényt szentelni a vietnámi hadszíntéren megfordult nőknek. Kristin Hannah előbb mégis szeretett volna elmélyedni a mesterségbeli tudásban, majd ahogy kellő magabiztossággal kezdtek a szavak és sorok kigördülni kezei alól, nekiállt a jelen kötet megírásának, melyben egy fiatal nő partikulárisnak ható történetén keresztül annak a majd tízezer nőnek állít maradandó emléket, akik az amerikai hadsereg kötelékében vettek részt a harcokban. Ápolónők, a katonákat szórakoztató egységek tagjai vagy civilként különböző kémkedési műveletekben vettek részt, a nők számos helyen tudtak a fiatal katonáknak segíteni.

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Hannah, Kristin (1960-)

A nők

Borító ár
6 499 Ft
Kötött ár
5 849 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Hannah, Kristin (1960-)
ISBN
9789636754822
Egyéb szerzőség
Tóth Enikő Mária (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2025
Egyéb információk
466, [1] o.
Kiadás pontos dátuma
2025.09.28
Kiadó
Könyvmolyképző K.
Cikkszám
3001096516
Sorozatcím
Arany pöttyös könyvek ; 2061-9332

Darabszám