Teljes leírás
Dűnezugban, a kedves kis szurikáta faluban különösen hűvösek voltak az éjszakák. A lakók reszketve kuporogtak az odúikban, és már-már feladták a reményt, hogy valaha újra kellemes melegben hajthatják álomra a fejüket. Ám ekkor Szikra mester, a híres feltaláló a segítségükre sietett: megalkotta a Napcsapdát – egy különleges szerkezetet, amely nappal begyűjtötte a Nap melegét, majd éjszaka pontosan oda sugározta vissza, ahol szükség volt rá. Minden odú címét előre be lehetett programozni, így egyetlen kis szurikáta sem maradt volna vacogva. A Napcsapda híre azonban gyorsan eljutott Para Zitához, az álnok, tolvaj patkányhoz, akit a kapzsiság hajtott. Két bűntársával, Vamzerrel és Hekkerrel egy sötét éjjelen besurrant Szikra mester műhelyébe, és elrabolta a drága találmányt. Menekülés közben azonban levertek egy fém dobozt, ami nagy csörömpöléssel a padlóra zuhant. A ház azonnal felriadt, és Mokka a testvéreivel az üldözésükre indult – ám a patkányoknak sikerült kereket oldaniuk. Para Zita barlangjában diadalittasan próbálták működésbe hozni a zsákmányt, ám hamar kiderült: a Napcsapdának minden délben be kell ütni egy titkos PIN-kódot, különben visszaszámlálásba kezd, majd megsemmisíti magát. A bűnbanda kétségbeesetten próbálta kitalálni a kódot, míg végül Hekkernek sikerült szétszednie a szerkezetet, és leállítani a veszélyes visszaszámlálást. Mokka és testvérei eközben sem adták fel. Először barátaikból szerveztek egy mentőcsapatot, hogy közösen vegyék vissza a Napcsapdát, de a rajtaütés kudarcba fulladt. Ám a szurikáták jól tudták, hogy Para Zita gyakran rejti el a zsákmányt a Nevető Erdő mélyén, ahol a különleges fák csak annak segítenek, aki képes megnevettetni őket. Így a kis csapat nekivágott a kalandnak, és a hatalmas törzsek alatt sorra mesélték a legmulatságosabb vicceiket. A Nevető Fák harsány hahotával jutalmazták a próbálkozást, majd elárulták, hol rejtőzik a Napcsapda. A szurikáta gyerekeknek végül sikerült visszaszerezniük a különleges találmányt, és Dűnezug lakói azon az éjszakán először hajtották boldogan, meleg odúikban álomra a fejüket – miközben Mokka már titokban egy újabb terven gondolkodott, hogy Para Zita többé ne okozhasson galibát. Fordulatos kalandok és rengeteg kacagás várja a kis olvasókat – minden egyes oldalon. Ez a mesekönyv kifejezetten kezdő olvasóknak készült: nagy betűméret, jól tagolt párbeszédek és lendületes szöveg segít, hogy a gyerekek magabiztosan fedezzék fel a történetek világát, és átéljék a sikeres olvasás örömét.