Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Egy kitalált texasi településen, Daltonban a századelőn játszódik Bruce Machart debütáló regénye, A múlt sebei. A helyszín egészen speciális helyet foglal el Texason belül: a megyébe ugyanis az 1870-es évektől sok kelet-európai, elsősorban német és cseh telepes költözött be (melynek nyomát számos településnév is őrzi). A történet főszereplője Karel Skala, aki 1895-ben, egy holdtalan éjszakán jön világra. A szülés következtében azonban anyja meghal, így a tragédia hatására teljesen érzéketlenné váló apja, Vaclav egyedül neveli fel négy fiukat, köztük a legkisebb Karelt. Az apát semmi más nem érdekli, csak a földbirtokok gyarapodása. Karel már gyerekkorától kezdve jól lovagol, és több versenyből is győztesként kerül ki, esetenként kisebb földeket is elnyerve a szomszédoktól. Aztán egyszer a nagyhatalmú spanyol földbirtokos lánya ellen kell kiállnia. Apja vagyona, bátyjai és saját jövője forog kockán, miközben még bele is szeret a lányba, a gyönyörű Gracielába. Tizennégy évvel később a történtek még mindig fájdalmasan feszülnek bátyjai és közte. Vajon túl lehet jutni A múlt sebein?... Aki a Nem vénnek való vidéket (200803115) szerette, annak valószínűleg ez a regény is tetszeni fog. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Machart, Bruce

A múlt sebei

Aktuális online ár
1 480 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Machart, Bruce
ISBN
9789633571941
Egyéb szerzőség
Belia Anna (1949-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Méret
317 o.
Kiadó
Alexandra
Cikkszám
3000232055

Darabszám