Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
A monoklis magyarzsidó című dokumentumregény a magyar irodalom legnagyobb sikerű színpadi szerzőjéről, Molnár Ferencről szól, akinek a Pál utcai fiúk című regényét ötvenkét nyelve lefordították. A 120 éve írt remekműből több filmet, musicalt készítettek. A Vígszínház 2016-ban bemutatott zenés játékára azóta is szinte lehetetlen jegyet kapni. A grundért az életét áldozó Nemecsek Ernő – Molnár alteregója – valóságos ikonná lett. Az 1878-ban született író – a magyar zsidóság „aranykorának” jellegzetes alakja – magát sohasem vallotta zsidónak, kizárólag magyarnak. Abból indult ki, hogy Árpád és Kossuth soknemzetiségű hazájában végbemegy majd az asszimiláció. Ez az optimizmus táplálta művészetét. Molnár Ferenc zseniális drámaíró volt, ám a magánéletében agresszív, féltékeny és nehezen kezelhető férfi hírében állt. Életét viharos szerelmek, szakítások és tragédiák kísérték; háromszor nősült meg, két szerelme pedig önkezével vetett véget életének. Hitler hatalomra jutása után darabjait száműzték az európai színpadokról, prózai műveit betiltották. Ő maga az utolsó pillanatban, 1940 januárjában emigrált Amerikába, ahol tizenkét évig száműzöttként tengődött New York-ban, a Pláza Hotel nyolcadik emeletének egyik szobájában.

Hamarosan rendelhető

A monoklis magyarzsidó

Pelle János

Borító ár
4 980 Ft
Várható ár
4 482 Ft

Várható megjelenés: 2026.09

Termék részletes adatai
Szerző
Pelle János
ISBN
9786155637742
Nyelv
magyar
Kiadó
Minerva
Cikkszám
3001104261