Minden nemzedék kortárscsoportból nő ki, de nem minden kortárscsoport nemzedék is egyben. Esetünkben az 1945 után, az ötvenes években született kortárscsoporton belüli különös generációról lesz szó. Azokról, akik egyaránt számottevő tapasztalattal rendelkeznek az államszocializmus viszonyairól és a rendszerváltás utáni 36 évről. Ugyanakkor eszmei-kulturális beállítottságukban nem voltak ellenségesek a hazai államszocialista kísérlettel szemben, következésképpen nem kívántak osztozni a rendszerváltás „dicsőségében”. Ettől még élhettek, mert az élet – a végigélt élet. Esetemben ez különös életrajzi epizódokkal és kutatói szemmel történt. Eredeti végzettségeim szerint jogfilozófus, politológus vagyok, ám majd fél évszázadon átívelő egyetemi-akadémiai pályafutásom során – sőt, egész életemben – behatóan foglalkoztam a társadalomtudományokkal. Pályám előrehaladtával váltam jogászprofesszorrá és az MTA doktorává. Nem elefántcsonttoronyban éltem: egy kulcsfontosságú periódusban (2006–2010 között) a parlament által választott, semleges ellenőrző szerv, az Országos Választási Bizottság elnöke is voltam. Közéleti és társadalmi tapasztalataimat dolgoztam fel ebben a kis könyvben. Életrajzi epizódjaim prózai őszinteséggel szólnak helyzetekről, személyekről, döntésekről és a magyar társadalom útjáról és tévútjairól. Megjelenített családi, baráti, személyközi, munkahelyi viszonyok hordozzák azt a mozgatóerőt, amelyről írok, és amelynek révén az ember azzá vált, aki. Így azonos vagyok saját történetemmel, szocializációs folyamatom eredményével. Mikor mire jutottam, és mire nem juthattam ezáltal? Erről szól e számvetés. Be kellene látni, hogy közel sem könnyű a közepesen fejlett, félperiférikus (kis) országok helyzete és sorsa a globális gazdaságban és a világtársadalomban. Fordított arányosság áll ugyanis fenn a belső és külső meghatározottságok között. Minél nagyobb a külső nemzetközi és geopolitikai nyomás, annál csekélyebb a belső szabadságfok, míg a külső nyomás enyhülése megnöveli a belső ágensek cselekvési lehetőségeit és potenciálját. Nemcsak 1848 után, és nemcsak 1947–48-ban, majd 1956-ban volt ez így, hanem 1989–1990-ben is. Érdemes tehát sok-sok fejleményt átgondolni, no nem az átfogóbb kortörténetírás felől, hanem szociológiai¬lag definiált nemzedékem eredeti nézőpontjából és elkötelezett baloldali értékrendje alapján. Ily módon kutatási témáim, személyes érdeklődésemen túlmenve, hazánkban és koromban kiemelkedtek „a világtörténelem értelmetlen végtelenségéből”. Ezek jelentőségét pedig igyekeztem bemutatni, értelmezhetővé tenni és kritikailag értékelve tudatosítani.