Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Az egyszerre fél tucatnyi könyvsorozatot görgető, háborús regényeiről híres, nyolcvannégy esztendős amerikai író, harmadik William Edmund Butterworth Griffin Kémek háborúja című sorozatának hetedik kötetéhez ért. A történetfolyam a Szövetségesek két nagy tervét követi 1943 nyarán. Mind a franciaországi partraszállást (Overlord hadművelet), mind az atombomba elkészítését (Manhattan-projekt) komoly veszély fenyegeti. A dühös Roosevelt elnök Vad Bill Donovanhez, az OSS kémfőnökéhez fordul - Donovan pedig Dick Canidyhez és az ellenséges vonalak mögött tevékenykedő csoportjaihoz. A következő hetekben sok fronton kell a tengelyhatalmak ellen harcolniuk, hogy megtalálják és szabotálják a németek új "légi torpedó" rakétáit, melyekről azt lehet tudni, hogy halálos ideggázzal vannak felszerelve és London a célpontjuk. Emellett meg kell menteniük egy eltűnt OSS-csoportot, amely létfontosságú titkok birtokában van; illetve irányítaniuk kell a német hírszerzés ügynökeit és azokat a tábornokokat, akik egy Hitler elleni merényletet terveznek. Ráadásul az amerikai elhárítóknak a belső ellenséggel is fel kell venniük a harcot, ugyanis a szovjetek beépített ügynökeik segítségével megpróbálják megszerezni a Manhattan-terv titkait, márpedig ha sikerrel járnak, az beláthatatlan következményekkel járna. A történelmi versenyfutás közepette a szerzőpáros a rengeteg akció mellett a katonák karakterére és lelki világára is gondot fordít. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

A mesterkémek - kémek háborúja 7.

Aktuális online ár
1 200 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789634262381
Egyéb szerzőség
Békési József (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2013
Méret
369 o.
Cikkszám
3000218734

Darabszám