Hosszú monológként olvastatja magát Fehér Renátó legújabb kötete, melynek beszélője egy szuszra darálja le indulatokkal gazdagon tűzdelt kinyilatkoztatását, amely a kortárs médiaviszonyoktól, a kapitalizmus és a globalizmus kritikáját, az információs társadalom árnyoldalait, a mémekben feloldódó indentitás illékonyságát, s úgy általában a jelenkori társadalmi, gazdasági és szociális viszonyokat írja le hiperkritikus éllel. A monomániás beszélő merényletet tervez Prágában, tűzzel és pernyével lepné be a főteret. A férfi az ezredforduló előtt született, a Z generáció tagjaként túlstimulált valóságban nőtt fel, amely fokról fokra csúszott át az online világ, a közösségi média kezdetben hurráoptimista, később depresszív, sőt agresszív és kirekesztő, gyűlöletre épülő világába. A regény a merényletet megelőző éjszaka drámai monológja, melyben a gyilkosság, a rombolás és a kezelhetetlen düh mellett irodalomelméleti, esztétikai és poétikai kérdések is teret nyernek, kaotikus témaegyveleget hozva össze, amely mégis tökéletesen tudja leképezni a magába forduló elme rétegeit. A kavargó információáradatból mégis kirajzolódik egy szorongásban fogant és szorongásra kondicionált generáció segélykiáltása: már nem elég jó fogyasztónak lenni, az a millenniálokra volt szabva, a Z generáció tagjai már sokkal zaklatottabb és kilátástalanabb jelent örököltek, melyben a fókuszvesztett létállapot magával sodorja a kevésbé stabil elméket. Kitörni csak erőszakkal lehet, legyen szó iskolai lövöldözésről, egy korrupt CEO agyonlövéséről vagy politikai megmondóember kivégzéséről.