Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, Hankovszky Tamás (két kivételtől eltekintve) az utóbbi évtizedben megjelent publikációiból állította össze tanulmánykötetét. A filozófiai, teológiai és irodalmi ihletésű írásokat mindenekelőtt "az Istennel való találkozás" keresztény hite fűzi egybe, és persze a filozófiatörténész szerző preferenciái (Pilinszky, Camus, Mauriacimon Weil, Dosztojevszkij). "Minden találkozás olyan partnereket követel, akik szabadon megnyílnak egymásnak, de nem oldódnak fel egymásban, akik a másik közelségére vágynak, mégis megőrzik a köztük lévő távolságot, mert a dialógust keresik, és a dialógus lételeme a különbözőség. Ám az ember csak azért különbözik a másik embertől és Istentől, hogy kapcsolatba léphessenek" - olvasható az ismertetőben. Mivel Hankovszky professzor a találkozásban és a párbeszédben látja az élet értelmét és végső célját, a kötet kívül áll azon a misztikát is felölelő monista hagyományon, amely az Istennel való minél teljesebb egyesülésre, Isten és ember egységére törekszik, és a vele való párbeszédet, a kölcsönös megszólítást pusztán a cél felé vezető út első lépésének tekinti. Azonban éppen azért áll kívül ezen az ősi és tiszteletreméltó hagyományon, hogy dialógust folytasson vele, és így teljesebben érthesse meg Isten és ember viszonyát, valamint megtalálja benne a földi lét, a művészet és a kultúra igazi helyét. A szakkönyvtárak anyagába ajánlható kötetet rövidítés- és irodalomjegyzék, valamint az esszék és tanulmányok első megjelenési helyeinek listája teszi teljessé. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Hankovszky Tamás (1969-)

A megváltott lét hermeneutikája

Raktári szám: 9789636627362
Aktuális online ár
1 320 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Hankovszky Tamás (1969-)
ISBN
9789636627362
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2015
Méret
20 cm
Kiadó
Kairosz
Cikkszám
3000242524
Alcím
filozófia, teológia, irodalom

Darabszám