Szilágyi Szilárd kötete a test, az elme és a környezet összefüggéseit vizsgálva keres magyarázatot a modern ember szorongására, kimerültségére és elidegenedésére. A szerző elöljáróban kifejti, hogy bár az emberiség boldogabbik fele korábban nem látott nyugalomban és kényelemben élheti az életét, a szorongás és a depresszió mégis az egekbe emelkedett az elmúlt időszakban. A szexológusként, kutatóként és előadóként is tevékenykedő szerző ebből a komolyabb magyarázatra szoruló ellentmondásból indult ki. A könyv központi tézise szerint e problémák egyik meghatározó forrása a test és az én közötti kapcsolat meggyengülése, amelynek következtében az ember egyre nehezebben ismeri fel és értelmezi saját testi jelzéseit. Szilágyi a megtestesült kogníció elméletére támaszkodva mutatja be, hogy gondolataink, érzelmeink és önmagunkról alkotott elképzeléseink nem választhatók el szervezetünk biológiai működésétől és környezetünkkel folytatott kölcsönhatásainktól. A kötet első részében az interocepció, vagyis a belső testi állapotok érzékelése, az allosztázis, azaz a szervezet előrelátó alkalmazkodása, valamint az agy prediktív működésének összefüggéseit ismerteti közérthető formában. A testet mint egy jól behangolt gépet mutatja be, miközben felhívja a figyelmet a testi jelzések kulturálisan kódolt értelmezési körére is. Ezt követően a modern életmód sajátosságait, a folyamatos készenlétet és az állandó teljesítménykényszert vizsgálja, amelyek hozzájárulhatnak a testi tapasztalatoktól való eltávolodáshoz. Külön fejezetcsoportot szentel a kimerültség hét különböző formájának, megkülönböztetve többek között a testi, az érzékszervi, a mentális, az érzelmi, a társas és az alkotói erőforrások hiányából fakadó nehézségeket.