Az eszmetörténeti és társadalomelméleti kutató annak a három magyar gondolkodónak – Szabó Dezsőnek, Németh Lászlónak és Erdei Ferencnek – a társadalompolitikai nézeteit elemzi, akik a magyar társadalom jellemzőit a nyugati és a keleti mintáktól különbözőnek tekintették, és a hazai társadalomfejlődés sajátos jegyeinek megragadására törekedtek, illetve olyan reformpolitika mellett foglaltak állást, amely a közép-európai térség egyedi jegyeit alkalmazta volna. Szabó Dezső, Németh László és Erdei Ferenc az itteni társadalomszerkezetre – a parasztság és a középosztály meghatározó szerepére – alapozott reformot és ezt megalapozó harmadikutas politikát képviseltek. Mindhármuk koncepciója a honi társadalomfejlődés történeti és szociológiai sajátosságaiból indult ki; a szerző értekezése két nagy részében azt kutatja, hogy e harmadikutas koncepciók mennyire sikeresen tudták megragadni a hazai sajátosságokat, és mennyire voltak képesek reális alternatívát kínálni a fönnálló viszonyokkal szemben. Az első részben Szabó Dezső nemzeti radikális gondolatait ismerteti, amelyek egyrészt nagy hatással voltak a korabeli értelmiségre, de meg is osztotta. A szerző e tekintetben sorra veszi Erdei, Féja Géza, Illyés Gyula, Kovács Imre, Szabó Zoltán, Veres Péter vitaálláspontjait.