Bálint Lajos ekként idéz fel egy megtörtént esetet Karzat és páholy című könyvében: „Egy Nagymező utcai trafikban láttam… Egy süvölvény türelmetlenkedett vele, mert nem elég gyorsan kapta meg a cigarettáit. Együtt jöttem ki az ifjúval, és megszólítottam. – Tudja, fiatalúr, ki az az ember, akivel berzenkedett? – Mit lehet tudni egy trafikosról? – Azt kell tudni róla, hogy minden más országban jobban megbecsülnék, mert a magyar színjátszás megújhodásának úttörője volt.” Az érintett „trafikos” – vagyis a nyugdíjas Ditrói Mór – előéletében a legrégibb magyar kőszínházat – nevezetesen a Kolozsvári Nemzeti Színházat – virágoztatta fel, majd a pesti Vígszínháznak legendás első igazgatójaként tevékenykedett, és munkált ki járható – sőt máig járt – utat a korszerűbb, életközelibb magyar színházművészetnek.