Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Az egykori nagyváradi kanonok történeti összefoglalójának második darabja - A magyar nemzet őstörténete 896-ig (201019128) című kötet folytatása - a magyarok Kárpát-medencei megtelepedésének és az azt követő évszázadnak a történéseit foglalja össze. A szerző az előszóban kihangsúlyozza, hogy azért használja a honalapítás kifejezést a bevett honfoglalás helyett, mert az utóbbinak az erőszakos hódításra utaló konnotációi helyett a békés munkát állítja elbeszélése középpontjába. A reprint kiadásban megjelenő, karcsú kötet rövid fejezetei az ismeretterjesztés és a felvilágosítás céljával beszélik el azon száz év eseményeit, amelyben a magyarság sikeresen megvédett új hazára lelt, majd társadalmi berendezkedését is átalakította és a nyugati kereszténységhez is csatlakozott. Karácsonyi János előadásában a Kárpát-medence gyakorlatilag lakatlan volt, amikor a bolgárok és besenyők elől menekülő magyarok bevonultak, és a terület megtartását a bajorok felett aratott pozsonyi diadal biztosította véglegesen. A továbbiakban bemutatja a magyar törzsek elhelyezkedését az új hazában, az itt élő "morva- és pannon-szlávok" beolvadását a magyar nemzetbe. Kitér a kalandozásokra, amelyeket egyes vezérek egyéni és mindig "megrendelésre" teljesített "hadivállalataiként" határoz meg. Az utolsó fejezetek pedig Géza fejedelemségét, a nyugati eszme- és társadalmi rendszerbe való beilleszkedést előkészítő időszakot mutatják be. A mű - az első kötethez hasonlóan - elsősorban megszületése korának tanulságos dokumentuma. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Karácsonyi János (1858-1929)

A magyar nemzet honalapítása

Aktuális online ár
1 155 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Karácsonyi János (1858-1929)
ISBN
9786155496677
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
[2017]
Méret
25 cm
Kiadó
Nemz. Örökség K.
Cikkszám
3001025746

Darabszám