A 2025-ös év irodalmi Nobel-díját Krasznahorkai László vehette át, aki – ettől függetlenül – új regényével jelentkezett a Magvető Kiadónál. Aki olvasott már Krasznahorkaitól, tudja, hogy a hosszú mondatokban gondolkodó szerző unikális pozícióval bír mind a kortárs magyar, mind a kortárs világirodalomban. Művei egyszerre vázolnak fel sötét és depresszív képet az emberi közösségekről, miközben valami nehezen megragadható angyali derűvel fordulnak az elesettek, a társadalom peremére szorult csodabogarak felé. Korábbi regényében (Zsömle odavan, ÚK) Krasznahorkai már egyszer beleírta „magát” szatirikus történetébe. A Lacikaként megjelent fiatal dalnok, aki az „utolsó magyar király” mellett teljesített szolgálatot egy eldugott szlovák faluban, ebben az esetben az íróval könnyen azonosítható személyként lép az olvasók elé. A regény két „csodabogár” egymásra találásának története: a testi hibával született entomológus mást sem szeretne, csak hogy mindenki hagyja békén, hadd foglalkozhasson a lepkéivel minden nap a Természettudományi Múzeumban. Visszahúzódó, a tudománynak, saját mániájának élő ember, akit felkeres az idős író. Krasznahorkai lepukkant figuraként jelenik meg, akinek korpa hullik a hajából, ruhája rendezetlen, valamint átható vizeletszagot áraszt. Ez rögtön feltűnik a lepkékkel foglalkozó tudósnak, aki alig akarja elhinni, hogy egy világhírű író áll vele szemben. A két furcsa embert a lepkék iránti rajongás, egyáltalán az élet misztériumának letaglózó élménye közel hozza egymáshoz, s egy váratlan, izgalmas szellemi párbeszéd alakul ki köztük.