A dualizmus kori Magyarország modernizációjának története nemcsak hidak, középületek és sugárutak históriája, hanem azoké a szakmai közösségeké is, amelyek a műszaki tudást társadalmi tekintéllyé formálták. Pilkhoffer Mónika könyve ebbe a kevéssé ismert világba vezeti be az Olvasót a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet történetén keresztül. A kötet nem az egylet teljes történetét és nem valamennyi szakosztály kimerítő bemutatását nyújtja, hanem a mérnökök és különösen az építészek professzionalizációjára összpontosít: arra a folyamatra, amelynek során a műszaki pályák modern szakmákká, önálló érdekképviselettel és növekvő presztízzsel bíró hivatásokká váltak. Ezért a könyv egyszerre egyesülettörténet, társadalomtörténeti elemzés és építészettörténeti korrajz. Szó esik az egylet megalakulásáról, tagságáról, székházairól, folyóiratairól, könyvtáráról és gyűjteményeiről, pályázatairól, a szakmai közélet fórumairól, valamint a képesítés, a szakmagyakorlás, a mérnöki/építészi cím és a kamarai gondolat körüli vitákról. A szerző az intézményi keretek megrajzolása mellett azt is bemutatja, miként szerveződött kollektív identitássá és autonómiává a technikai tudás a dualizmus korában. A szöveget gazdag, több mint száz tételből álló képanyag kíséri: oklevelek, pecsétek, jelvények, portrék, székháztervek és enteriőrök, csoportképek, pályázati rajzok és érmek teszik kézzelfoghatóvá az egylet mindennapi életét, s megmutatják, hogyan teremtette meg saját nyilvánosságát, reprezentációját és szakmai önképét egy felemelkedő műszaki elit.