A Pécsi Tudományegyetem Történeti Tanszékének egyetemi docensének monográfiája a dualizmus korának professzionalizálódott mérnök és építész elitjének állít emléket. Pilkhoffer Mónika az elérhető források fényében azt vizsgálta, hogy az ekkor virágzásnak induló birodalom, s azon belül is a Magyar Királyság miként indult el a polgárosodás útján, melyet az épített környezet radikális átalakulása tett oly látványossá. A ma is meghatározó nagyvárosi képek, legyen szó Budapestről vagy a vidéki nagyobb központokról, ekkor estek át markáns változáson: emblematikus épületek születtek, melyek egyként hirdették tervezőjük tudását, a kivitelezők elkötelezettségét, valamint a társadalom átalakulását. A szerző a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet történetén keresztül mutatja be, hogy e nemzetközi szinten is komoly szaktudással bíró férfiak miként hívták életre szervezeteiket, milyen érdekképviseleti lehetőségeik voltak, hogyan vált a két szakma valóban professzionális hivatássá, melyet a szakmai viták, élénk dialógusok egyaránt meghatároztak. A kötetben tárgyaltak így egyszerre nyitnak az egyesülettörténet aldiszciplínája felé, miközben nem engednek a szélesebb társadalomtörténeti horizontból sem, s emellett a kötet építészettörténeti mélyfúrásként szintén hiánypótló szakmunkaként prezentálja magát. A kilenc tematikus fejezet a következőképpen épül fel: a források ismertetése és az elméleti alapvetések meghatározása után az egyesület megalakulásának történetéről és a működés kereteiről tudhatunk meg többet, melyet az tagság, a működés helyszíneinek, az irodalmi tevékenység, valamint a gyűjtemények (könyvtár, rajzgyűjtemény, arcképgyűjtemény) ismertetése követ.