A magyar jog modernizációs folyamata és a nemzeti szuverenitás különféle megjelenési formái a hazai állam- és jogfejlődés egészét átható, egymással szoros kölcsönhatásban álló kategóriák. Jelen tanulmánykötet e két alapfogalom – a modernizáció és szuverenitás – metszetében vizsgálja a magyar köz- és magánjogi szabályozás alakulását, a jogrendszer strukturális átalakulásait, valamint a történeti és dogmatikai keretek között értelmezhető jogintézmények genezisét. A kötet tanulmányai nem csupán kronologikus áttekintést nyújtanak a magyar jog modernizációjának történetéről, hanem a jogtörténeti kutatás számára releváns, részben feltáratlan forráscsoportok értelmezésével, újragondolásával kívánnak hozzájárulni a 18–20. századi jogfejlődés mélyebb megértéséhez. E keretben a modernizáció nem kizárólag technikai vagy kodifikációs kérdésként jelenik meg, hanem a társadalmi, politikai és kulturális kontextusba ágyazott, jogrendszer- és államképző folyamatként, amely elválaszthatatlan a szuverenitás normatív és gyakorlati kérdéseitől. A szerzők által tárgyalt témák jelentős része rávilágít arra, hogy a magyar jog modernizációja nem lineáris, hanem töredezett, szakaszos és gyakran külső hatásokkal is terhelt történeti pálya mentén valósult meg. Ennek megfelelően a kodifikációs törekvések, a jogi nyilvánosság intézményesülése, az állami szuverenitás formaváltozásai, valamint az állam és jog viszonyának újrarendeződése nem pusztán belső igényből, hanem európai minták, geopolitikai kényszerpályák és eszmetörténeti áramlatok hatására alakultak ki. Külön figyelmet érdemelnek azok az írások, amelyek a történeti alkotmány, a jogátvételek, vagy épp a közszolgálati jog történeti rétegeit értelmezik újra.