A RETÖRKI, vagyis a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár újabb forráskiadvánnyal járult hozza a rendszerváltás olykor igen kusza és zavaros időszakának alaposabb megismeréséhez. A jelen kötet, amely az MDF, vagyis a Magyar Demokrata Fórum párttá szerveződésének korai időszakába enged bepillantást, az 1989. évi 28 elnökségi ülés jegyzőkönyveit és jegyzeteit mutatja be részletekbe menően a szakmai közönség mellett az érdeklődő olvasóknak. A kötet ennek fényében a Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből 1987-1989. Válogatás a lakitelki Rendszerváltó Archívumból (az Új Könyvek nem ismertette) című munka szerves folytatásaként olvastatja magát. A kontextusteremtő bevezető után az egyes ülésekről olvashatunk kronologikus rendben.