Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
15%
Teljes leírás
A népszerű színész, énekes és író, Neil Patrick Harris maga is foglalkozik bűvészkedéssel, melynek hatására annak idején belekezdett gyerekeknek szánt könyvsorozatába. A különc varázsló (201816096) című kötettel vette kezdetét az árva kiskamasz bűvész, Carter Locke története, majd A bájos kis bűvész (201920163) című regényben folytatódott a sztori, melyben egyre jobban megismerhettük a Szemfüles Szemfényvesztők csapatának többi tagját. A most megjelenő harmadik kötetben mind a hat taggal találkozhatunk, ám a történet középpontjában Theo Stein-Meyer áll, a Mágikus Muzsikus, aki kiválóan hegedül. Zenei virtuozitásával ugyanúgy elvarázsolja a közönséget, mint lebegtető képességével, rendíthetetlen nyugalmával és kifogástalan modorával. Két hét van hátra Bányavölgy tehetségkutatójáig, amire nagyban készülnek a gyerekek, igaz, mentoruk, Vernon úr épp elutazott. Így aztán némiképp izgulnak a megmérettetés miatt, főleg, hogy mostanában mintha mindannyiuknak gondja akadna a koncentrációval. Barátságot kötnek Emily Meridiannnal, a helyi hangszerbolt tulajdonosának lányával, aki úgy tűnik, kiválóan megérti őket. Amikor azonban egy híres hasbeszélő érkezik a városba, mindannyian biztosak benne, hogy a férfi valami rosszban sántikál. Vajon igazuk van? És ha igen, meg tudják őt állítani?... A fekete-fehér rajzokkal illusztrált mesekönyvben ezúttal is helyet kapott egyszerűbb bűvésztrükkök leírása. Az izgalmas történetnek hamarosan újabb folytatása várható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Harris, Neil Patrick (1973-)

A mágikus muzsikus

Raktári szám: MX-1517
Borító ár
2 999 Ft
Aktuális online ár
2 549 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Harris, Neil Patrick (1973-)
ISBN
9789634992844
Egyéb szerzőség
Marlin, Lissy (ill.);Hilton, Kyle (ill.);Bozai Ágota (1965-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
[2022]
Méret
284 o.
Kiadó
Maxim
Cikkszám
3001075325
Sorozatcím
Delfin könyvek ; 2064-9746

Darabszám