A Tokajban élő "író" kicsi kora óta szereti a parizert, de a paradicsomos káposztát meg nem enné, mert az embernek vannak elvei. Gyermekkora óta érdeklődik a világ működése iránt, különös tekintettel azokra a jelenségekre, amelyek első pillantásra logikusnak tűnnek, de közelebbről vizsgálva mégsem azok. Télen sapkát és kesztyűt is hord, ha hideg van. Nyáron viszont rövidnadrágot visel, mert amikor tombol a nyár, esze ágában sincs a melegben szenvedni. Legutóbbi laboreredménye szerint a vércukra és a trigliceridje enyhén emelkedett, a koleszterinje viszont példás. A fogorvosa szakszerűen betömte a fájós fogát, így az már nem fáj - legfeljebb az élet… néha. Szabadidejében gondolkodik, néha túl sokat is. Hosszasan gondolkodott a társadalmi egyenlőtlenségeken, a hatalom természetén és az emberi lélek sötét zugain. Illetve olykor kurvákra, kokainra és rengeteg pénzre gondolt, hogy „de jó lenne…”. Ez utóbbi magyarázza, miért haladt ilyen lassan a mű megírása. A szerző többször is megpróbált mély, erkölcsi kérdéseket boncolgatni. Sajnos gyakran megzavarta a gondolat, hogy milyen jó lenne gazdagnak lenni. Így a regény végül megszületett, de Ferrarira még mindig nem telik. Még a luxus romboló természetéről is akart írni. A kutatómunka során azonban rájött, hogy a luxus gondolata kifejezetten inspiráló. Meg van győződve arról, hogy a humor az egyetlen békés fegyver, amit még nem sikerült teljesen semlegesíteni. Írásaiban a humort nem díszítőelemnek, hanem eszköznek tekinti. Nem kíván tanítani, inkább kérdéseket hagy maga után. Nem ad végső válaszokat. Cserébe nem is kér számon semmit az olvasón. Ez a könyv sem old meg semmit, de legalább nem is ígér megváltást.