A könyvben Carl R. Rogers, a személyközpontú pszichoterápia atyamestere életművének tapasztalatait foglalja össze, miközben arról ír, milyen emberi hozzáállás vezethet hitelesebb, szabadabb és együttérzőbb élethez. Műve - amelyhez Irvin D. Yalom írt bevezetőt - egyszerre szakmai vallomás, társadalomkritika és spirituális hangvételű elmélkedés az emberi kapcsolódásról. Előszavában Rogers visszatekint arra, hogyan távolodott el a merev, tekintélyelvű gondolkodástól, és jutott el oda, hogy az embert alapvetően fejlődésre képes, konstruktív lénynek lássa. Pszichológusként fokozatosan felismerte: az emberek nem akkor gyógyulnak és bontakoznak ki, ha megmondják nekik, mit kellene érezniük vagy gondolniuk, hanem akkor, ha valódi elfogadást és megértést kapnak.