A 20. század második felében – előbb az amerikai irodalomban, később világszerte – sajátos líratörténeti fordulat ment végbe: megjelent az úgynevezett vallomásos költészet, amely szakított az angolszász verselés W. B. Yeats és T. S. Eliot nevei fémjelezte hagyománnyal, és a költők a maguk életének legszemélyesebb gondolatait, legintimebb érzéseit, legbensőbb élményeit vetették papírra. Lelki rezdüléseket vagy rengéseket, gyermek- és felnőttkori traumákat, korábban tabunak számító témákat tették meg lírájuk tárgyává. Ráadásul a szerzők többsége mentális problémákkal küzdött, pszichiátriai, addiktológiai betegségeik miatt szenvedtek, és túlérzékenységük nem egyet hajszolt öngyilkosságba.