Adam Zagajewski (1945–2021) a huszadik századi lengyel költészet kimagasló, nemzetközileg ismert alakja, akinek nevét méltán említik együtt olyan honfitársaiéval, mint Zbigniew Herbert, Czesław Miłosz vagy Wisława Szymborska. Utóbbi két szerzőhöz hasonlóan alakja szinte egybeforrott Krakkó városával, ahová először egyetemi tanulmányai és fiatal éveinek útkeresése kötötték, majd ide tért vissza az emigrációban eltöltött hosszú évek után. Ezek az életrajzi sajátosságok formálták a kötetben szereplő esszéket, amelyek városokról és nyelvekről, költőkről és a történelemről szólnak. Valós és mitikus emlékekről. Zagajewski költő marad akkor is, ha prózát ír. Magával ragadó nyelvi leleménnyel és kiapadhatatlan mesélőkedvvel beszél a számára legfontosabb témákról: barátságról, könyvekről, költészetről, utazásokról és emlékezetről. „A kétely alagút, a költészet spirál. A kétely kedvenc gesztusa a bezárkózás, a költészeté a nyitás. A költészet nevet és sír, a kétely ironizál.”