„Nem tudom, ki vagy te, és miért jöttél ide – mondom, és az Abire szegeződő ujjam ugyanúgy remeg, mint a hangom. – De az biztos, hogy nem vagy a lányom. Nem Abigail vagy.” Tizennégy évvel ezelőtt a családi nyaralásunk tragédiával végződött, amikor a tengerparton elrabolták a négyéves kislányunkat. Csak egy pillanatra néztem félre, és ezt soha nem bocsátom meg magamnak. Ma egy tizenhét éves lány sétált be a házunkhoz közeli rendőrőrsre, azt állítva, hogy ő a lányom. Abigail visszatért, és ez hihetetlen. De valami nem stimmel. Bármennyire is próbálkozom, nem ismerem fel a lányomat az előttem álló tinédzserben. A története sem áll össze teljesen, furcsa akcentussal beszél, és mintha színlelné a sírást az újságírók előtt. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy ő nem az én lányom. Hanem egy idegen. És hogy nem bízhatunk benne... De ha ez a titokzatos lány nem Abigail, akkor ki ő – és mit akar a családomtól? „Csodálatos. Annyira izgalmas, annyira szívszorító és uramisten, az a fordulat! Sírtam, aztán minden szereplőben kételkedtem, és képtelen voltam letenni.” @bookscoffeemorebooks „Egy elképesztően ütős könyv. Teljesen lekötött. A történet egyszerűen kiszámíthatatlan... Csak felültem a hullámvasútra, aztán hagytam, hadd vigyen, és micsoda utazás! A letehetetlen könyv iskolapéldája.” @a_literary_gem