„De a befejezett mű, ha egyszer előttük áll, soha nem csak beteljesedés, hanem egyúttal csalódás is. Elmarad az eredeti intuíciótól, amelyből született. A korlátozott valóság, amelyben fennáll, ellentmond a lehetőségek bőségének, amelyeket ez az intuíció ideálisan magában rejt. Nemcsak a művész, hanem a gondolkodó is újra meg újra érzi ezt a hiányt. Úgy tűnik, éppen a legnagyobb gondolkodók jutnak el szinte mindig egy olyan pontra, ahol végül lemondanak arról, hogy kifejezzék végső és legmélyebb gondolataikat.” Cassirer hat rövid írásában amellett érvel, hogy a fizikai valóság racionális vizsgálata korántsem elegendő. Úgy is fogalmazhatnánk: emberi világunk megértése hiányos marad, ha megismerőkként csak a természettudományra bízzuk magunkat. A kultúratudomány fő feladata pedig nem más a szerző értelmezésében, mint az, hogy számot vessen a kultúra alapformáival (mítosz, vallás, nyelv, művészet) és szimbólumaival. Közös világunkat csak ekkor ismerhetjük fel az emberi szellemből táplálkozó, feszültségekkel teli, eleven értelem egészként.