Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
A globalizációellenes összeesküvés-elméleteiről ismert szerző újabb könyve olyan írások gyűjteménye, amelyek korábban más műveiben már napvilágot láttak. Most azonban a szerző egy egészen sajátos szempont szerint helyezte egymás mellé őket. Közös bennük az, hogy kivétel nélkül a zsidóság világtörténelmi szerepével foglalkoznak: a sajátos zsidó elkülönüléssel, illetve a zsidóságnak a többi néphez való viszonyával, a cionizmussal és a holokauszttal, a zsidóság kollektív félelmeinek a modern zsidó azonosságtudatban játszott szerepével. Drábik János célja annak bizonyítása, hogy az antiszemitizmus és a világgazdasági válság pusztán eszköze a "zsidó szupremácia" megteremtésének. Azonban nem elsősorban pénzügyi manipulációkat vagy politikai összeesküvéseket akar leleplezni. Meghökkentő vagy provokatív, gyakran internetes forrásokból származó (többnyire szélsőséges nézeteket valló zsidó) szerzőktől származó idézetek segítségével annak az általa feltételezett zsidó gondolkodásmódnak a rejtelmeibe kíván behatolni, amelyet a címben szereplő "szemitizmus” fogalmával illet. A szélsőséges indulatok felkorbácsolására alkalmas, nem könyvtári állományba való kiadvány. "www.kello.hu © minden jog fenntartva" A globalizációellenes összeesküvés-elméleteiről ismert szerző – második kiadásban megjelenő – könyve olyan írások gyűjteménye, amelyek korábban más műveiben már napvilágot láttak. A szerző azonban egy egészen sajátos szempont szerint helyezte egymás mellé őket. Közös bennük az, hogy kivétel nélkül a zsidóság világtörténelmi szerepével foglalkoznak: a sajátos zsidó elkülönüléssel, illetve a zsidóságnak a többi néphez való viszonyával, a cionizmussal és a holokauszttal, a zsidóság kollektív félelmeinek a modern zsidó azonosságtudatban játszott szerepével.

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Drábik János (1938-)

A kiválasztottak - A szemitizmus - Elkülönülés és kettős mérce (új kiadás)

Borító ár
3 499 Ft
Aktuális online ár
2 799 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Drábik János (1938-)
ISBN
9789634266174
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2021
Méret
471 o.
Kiadó
Gold Book
Cikkszám
3001066832
Alcím
a szemitizmus: elkülönülés és kettős mérce

Darabszám