Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Valószínűleg senkinek nem kell bemutatni Bálint Antóniát, aki akár csak felszínesen is követi a hazai bulvársajtót, a hölgy ugyanis több mint húsz éve kisebb-nagyobb megszakításokkal, de állandó szereplője a könnyű műfajú médiának - tehát: igazi celeb. A nagyközönség először 1991-ben hallhatott róla, amikor szépségkirálynővé választották, majd utána még többet, amikor aktfotói okán megfosztották a címtől (amit aztán 1997-ben ismét visszakapott). Később feltűnt különféle televíziós csatornákon időjósként vagy épp műsorvezetőként, leginkább azonban mégis vezető médiaszemélyiségek barátnőjeként vált közismertté. Sok-sok egyéb mellett ezekről is vall most megjelenő önéletrajzi könyvében, amelyben megosztja eddigi élettörténetét az olvasókkal egészen pici gyerekkorától kezdve a közelmúltig bezárólag. A kettő között részletesen beszámol elsősorban szerelmi partnereiről, akik között (csak ízelítőképp) olyanokat találunk, mint Bogdán Csaba, Delhusa Gjon, Szörényi Örs, Pachmann Péter, Kovács Kristóf, Hajdú Péter vagy Földesi-Szabó László. Mindezek mellett természetesen karrierjéről is olvashatunk, beleértve a botrányba fulladó szépségversenyt, és egyéb közszerepléseit. Különös részletességgel tárgyalja kapcsolata tönkremenetének fázisait gyermeke apjával, Földesi-Szabó Lászlóval és anyasággal kapcsolatos élményeit. A színes és fekete-fehér fotókkal gazdagon illusztrált kötet a bulvártémák iránt érdeklődők figyelmére számíthat. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Bálint Antónia (1969-)

A királynő meztelen

Aktuális online ár
1 596 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bálint Antónia (1969-)
ISBN
9789630878838
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
20 cm
Kiadó
Extra Kft.
Cikkszám
3000227342

Darabszám