Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
50%
Teljes leírás
A hetedik kötettel folytatódik Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendező és művelődéstörténész, valamint a fotóművész, Méry Gábor közös, felvidéki szárnyasoltárokat bemutató tematikus sorozata. Az eddigiekhez hasonlóan rendkívül színvonalas album valóban a könyv ünnepévé avatja a 2013-as Könyvhetet. A legutóbbi nyitrai kitérő (A bakabányai Szent Miklós-templom, 201213125) után a szerzőpáros visszatér a poprádi körzetbe és a Szepesi-medence szélén található Késmárk Szent Kereszt-bazilikájának kincseit, vagyis a római katolikus templom fő- és mellékoltárainak táblaképeit és szobrait foglalták szépen illusztrált fejezetekbe. A nagyalakú kötet felépítése az eddigi gyakorlat szerint a Magas-Tátra hófehér csúcsainak előterében elterülő város és történelme bemutatásával kezdődik, remek 19. századi metszetek kíséretében. A település - melynek neve a német "sajtpiac" szóból ered - már 1269-ben vásártartási jogot kapott, Nagy Lajos király idejében pedig szabad királyi város lett, vetélkedve Lőcsével az ott húzódó kereskedelmi útvonal fölötti uralomért. Maga a templomépület részletes feldolgozása kiterjed a Szent Kereszt-oltáron kívül a mellékhajókban elhelyezkedő három oltárnak, az Apostolok, a Vértanú szüzek és Szűz Mária koronázási oltárának történeti, ikonográfiai leírására. A szak és általános gyűjtőkörű könyvtárakba egyaránt ajánlható kötetet a szakszavak szótára és irodalomjegyzék egészíti ki. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Méry Gábor (1967-)

A késmárki Szent Kereszt-bazilika

Korábbi ár
3 950 Ft
Borító ár
7 900 Ft
Aktuális online ár
3 950 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Méry Gábor (1967-)
ISBN
9788081600012
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
95 p. : ill., színes ; 34 cm
Kiadó
Méry Ratio
Cikkszám
3000218620

Darabszám