Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Az 1989-es esztendő világtörténelmi jelentőségű eseményei, kis túlzással egy rövid történelmi pillanatra euforikus állapotba hozta a világ közvéleményét. A nagyhatalmi szembenállás megszűnésével és a kommunizmus világméretű megbukásával sokan bíztak a demokrácia és az általános gyarapodás világméretű sikerében.. A kiábrándulás azonban szintén gyorsan megérkezett, különösen (Nyugat-)Európában, ahol a volt szocialista országok súlyos társadalmi és gazdasági problémái, és mindenek előtt Jugoszlávia véres és erőszakos szétesése töltötte el aggodalommal a megfigyelőket. Ebben a korhangulatban született meg a francia Alain Minc könyve, amely 1993-ban Új középkort vizionált. A Szovjetunió és birodalmának összeomlása nem csak egy ideológia bukását jelentette, hanem egyben a stabilnak és öröknek hitt világrendszer felbomlásával, az addig ismert rend megszűnésével járt. Minc szerint 1989 nem csak a huszadik század, hanem az egész modernitás, egy legalább háromszáz éves korszak végét is jelenti, amelynek értékei megkérdőjeleződnek, és helyükbe egy olyan kaotikus világ lép, ami sokkal inkább emlékeztet a középkorra: erős államok helyett önállósodó régiók és tartományok (ld. Flandria vagy Észak-Itália helyzetét, Csehszlovákia szétválását), maffiaszerű gazdasági struktúrák megerősödése az egykori kiskirályokat és rablólovagokat idézi, atavisztikus törzsi érzések és hitek kelnek újra életre a felvilágosodás és a ráció kárára. Mire számítson és mit csináljon Nyugat-Európa és azon belül Franciaország ebben a helyzetben? Ezen elmélkedik a szerző az érdekes összefüggéseket kitapogató, a jelen eseményeiből nagy léptékű változásokat extrapoláló, merész és gondolatébresztő értelmiségi spekulációiban, könyvét még úgy is érdemes kézbe venni, hogy jól tudjuk, nem egy elképzelését már megcáfolta vagy felülírta a megfogalmazásuk óta eltelt majd két évtized. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
Minc, Alain (1949-)

A káosz kontinense? - új középkor

Aktuális online ár
840 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Minc, Alain (1949-)
ISBN
9789633490396
Egyéb szerzőség
Beke Mihály András (1956-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2012
Méret
187, [2] o.
Kiadó
Holnap
Cikkszám
3000210852
Alcím
új középkor

Darabszám