Guðrún Brjánsdóttirt az izlandi irodalom új hangjaként emlegetik, stílusára jellemző a hétköznapi helyzetek abszurditásának megragadása, az emberi esendőség szeretetteljes ábrázolása. Regénye generációs portré, amely a mai huszon- és harmincévesek kapunyitási pánikját, bizonytalanságait és útkeresését mutatja be. Hjalti klímaszorongással, kényszerbetegséggel küzd. Életére hatalmas romhalmazként tekint: barátnője nemrégen elhagyta, folyamatosan álmatlanság kínozza, időnként hallucinációi vannak: képzeletbeli rovarokat lát mindenhol. Egy éjszaka, a szomszédjában hangos bulit tartanak. Hjalti kimerülten a zajtól és álmatlanságtól átmegy, hogy csendre bírja a lakót és vendégeit.