Kölüs Lajos új könyve novelláskötetnek álcázza magát, miután pár oldalas szövegei önálló címet kaptak. Ám hamar ráébredünk, hogy regény ez inkább, töredékességükben is egymásra épülő fejezetekből kikerekedő életregény. A mából indít, a jövő jelenéből, de van benne gyerekkor, ifjonti és kései szerelmek, összekapaszkodások és elhagyattatások, feszült diskurzus a mesterséges intelligenciával a feltámadás esélyeiről, valamint aprólékosan megélt magány. Bizonyos utalásokból – például, hogy a főszereplő 75 éves, esszéket ír képekről, kiállításokra jár, és bottal – könnyen arra juthatunk: önéletírásról van szó, szikár mondatokban elmondott, pontos képekben leírt, sodró lendületű vissza- és előreemlékezésről. Később azonban elbizonytalanodunk, amire a szerző is ráerősít, hiszen hősét Zsadányinak hívják, és néha nőként szólal meg belőle a fájdalom. Így a végkicsengés az, hogy nem, ez mégsem lehet önvallomás; ez irodalom. És valóban. Zsubori Ervin