„Ha elvették, mi Tiéd volt, vissza kell azt venni!” A XX. századdal foglalkozó magyar történetírás nagy adóssága, hogy a Horthy-korszak revíziós külpolitikájáról utoljára 1988-ban jelent meg összefoglaló munka Juhász Gyula tollából. Ráadásul ez az összefoglaló munka erősen magán viseli az 1980-as években uralkodó marxista történetírás jegyeit. A fentiek miatt jelen két kötetből álló munkámmal két célt tűztem ki magam elé. Egyrészt 38 év elteltével megírok az olvasó közönség számára egy olyan szintézist, amely részletesen bemutatja, hogy a Horthy-korszak külpolitikájának formálói (Horthy államfőként, a miniszterelnökök, az ők külügyminiszterei, számos diplomata, etc.) hogyan harcoltak azért, hogy Csonka-Magyarországból újjászülessék a Szent Istváni birodalom. Másrészt külön szeretném kihangsúlyozni, hogy mindkét kötet kifejezetten a „nemzeti-polgári-konzervatív történetírás” szellemében készült el. Így megírásuk során arra törekedtem, hogy a lehető legnagyobb távolságot tartsam az 1950–1960-as évek vulgármarxista, az 1970–80-as évek marxista, és az 1990 után kibontakozó neomarxista/globalista történetírásától. A nemzeti-polgári-konzervatív szemléletet már a kötet címében is érvényre juttatom, a „sikeres” szó használatával. Kiemelve azt, hogy az 1920-ban kirabolt, szétszakított, mindössze 93 000 négyzetkilométernyi területű – ellenségek által körül zárt Csonka-Magyarország – a sikeres revíziós külpolitika eredményeképpen 1941-re egy 171 000 négyzetkilométer területű középhatalommá vált. Ezt területi növekedést – annak ellenére, hogy szomszédaink az 1947. évi párizsi békeszerződésben „visszarabolták” azt, ami 1938–1941 között visszatért –, a magyar revíziós külpolitika sikerének kell tekintenünk. Ezzel a gondolattal szétzúzva a vulgármarxista történészek „Horthy az „országvesztő” képet, és helyébe visszahelyezve a „Horthy Miklós az országgyarapító” a valóságot tükröző képet.